A túrák kiválasztásánál mindig próbálom a legjobbat
megtalálni. Különböző oldalakat böngészek, videókat nézek, hátha akad olyan,
ami magával ragad. A tandem ugrásról kivételesen az első videót egy
ismerősömnél láttam. Libabőrös lettem a kis film láttán és eldöntöttem, én is
ki akarom próbálni. Ez egy nem mindennapi dolog. A nyaralás helyszíne, ami
Ausztrália egyik legszebb és a turisták legkedveltebb része, Airlie Beach, erre
tökéletes volt. Ebből a kis városkából, mindössze 20-25 perc repüléssel
elérhetjük a világ legnagyobb korallzátonyát is egyébként. De erről majd később
írok. Az ugrást kb. 2 hónappal előre lefoglaltam, biztosra akartam menni. Innentől
kezdve, csak várnom kellett, hogy leteljen a szerződésem.
Eljött a nagy nap. Reggel korán kidobott az ágy. 7-re
kellett az irodánál lennem, ami a szállástól 5 percre helyezkedett el. A szokásos
papírmunkák elintézése után megnéztünk egy kb. 10 perces videót 7 másik ugró
társammal együtt. Ezután egy kis busszal átvittek minket egy magán reptérre
(Whitsunday Airport), ami 10 percre volt. Kis város, minden közel van. A
reptéri iroda falán lévő kijelzőn, már kint voltak a nevek, hogy ki kivel és
mikor fog ugrani. Izgatottan vártuk már. Itt még egyszer megmutatták nekünk a
szükséges mozdulatokat, jeleket, bebiztosítottak minket. Én a második
csoportban voltam. Az ugrás összességében 40-45 percet vett igénybe, amiből
20-25 percben csodálhattuk a tájat a repülőből. Talán ez volt az első alkalom,
amikor se telefon, se fényképező nem volt nálam. Szóval a felvételeket nem
készíthettem. Ez, az ugró partner feladata. Mégis jó érzés volt, csak
úgy elmélyülni a táj szépségében. Hálát adni azért, hogy itt lehetek és ami a
legfontosabb, hogy nem esik az eső. Aztán valami kizökkentett az álmodozásból.
A pilóta bejelentette, hogy az ugrások 5 perc múlva kezdődnek. Itt, már én
voltam az utolsó. Csak annyit láttam, hogy a kamerákat izzítják és már ’repül’
is mindenki kifelé a repülőből. Igazából, ijesztő egy látvány. Olyan gyorsan
pörögnek az események, hogy jóformán időd sincs meggondolni magad. Én
következtem. Ugráááááás!
Az élmény, az érzés felejthetetlen. Ugrás közben az agyam
teljesen kikapcsolt. Nem éreztem semmit, csak az önfeledt szabadságot.
Elfelejtettem minden addigi bánatomat, és átadtam magam a zuhanásnak. Így
visszagondolva, nekem meg se fordult a fejemben, hogy mi van akkor, ha nem
nyílik az ejtőernyő. Nos, igen, van másik. De akkor is. Csak ugrani akartam. Már
tervezem is a következő ugrást, annyira megtetszett. Ajánlom mindenkinek ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése